Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Föld szíve

2008.01.01
Egy szív a Kárpát-medence közepén
Aradi Lajos (részlet A Pilis-rejtély című könyvből)

 

Kép

 

Talán nincs olyan magyar em­ber a Kárpát-medencében, akit ha megkérdezünk, hallott-e a Pilisről, nemmel felelne. A legtöbben még a térképen is könnyen meg tudják mu­tatni. A tájegység legismertebb pontja talán a Dobogókő nevű kis település, amire jelenleg leginkább az üdülőfalu elnevezés illik a magán és intézményi nyaralók, üdülők, szállodák és panziók tucatjai miatt.
Szinte egész évben látogatók százai keresik fel a hét minden nap­ján: kirándulók, túrázók, síelők és az ezek között „megbúvó” hivatásos és amatőr Pilis-kutatók. Valamilyen rej­télyes vonzódás hozza ide azokat is, akik még soha nem hallottak az itt található hegyes-dombos vidék évszá­zados (évezredes?) titkairól, mégis egyszerű kikapcsolódás, sportolás céljára nem mennének máshova, csak ide. Érdemes megfigyelni, hogy az ideérkezőket – szinte kivétel nélkül – néhány perc alatt megszállja egyfajta belső nyugalom. A buszról lelépve, az autókból kiszállva az emberfia önkén­telenül is egy nagy sóhajtással kísérve magába fogadja a csak itt található, energiákkal átitatott levegőt; ha aka­rom, magát a hely szellemét szívja be. Ez pedig mindenkire hatással van kivétel nélkül és évszaktól függetlenül. Dobogókőn szívesen látott vendég az ember.
Miért a kiemelés? – kérdezheti a kedves Olvasó. Ez az első titok. A már említett térképen, ahol majd mindenki meg tudja mutatni a Pilist, már csak kevesen veszik észre, hogy a pilisi és visegrádi hegyvidék együt­tesnek SZÍV alakja van.

Jól látható a kissé elnyújtott szívforma, amelyet északon és keleten a Duna vize, délnyugaton pedig a Vörösvári-ároknak nevezett völgyrend­szer ölel körbe. Ez alkotja ezt a „ter­mészetes” szív alakot. Ha fokozni szeretném a meglepetést, akkor fel kell hívni a térképnézegetők figyelmét, hogy ennek a szívnek a közepén ta­láljuk azt a helyet, amelynek a neve a szív legfontosabb munkáját mutatja, Dobogó-kő. Játékos nép a magyar, hogy egy szív alakú földrajzi terület közepét Dobogónak nevezi el, és ezzel működésre is készteti (szómágia). De vajon pusztán játékosságról van-e szó? A későbbiekben látni fogjuk, hogy sokkal komolyabb a helyzet egy egy­szerű nyelvi játéknál. Annál is inkább, mivel a Pilisben találunk még egy Dobogó nevű helyet. Ennek pedig már figyelmeztetőnek kell lennie, miszerint nem játékról van szó, hanem valós dobogó(k)ról, dobogás(ok)ról. De vajon mi dobog itt?

 

 
A Föld szívcsakrája…
 
Sokan hallhatták már azt az ezoterikus vélekedést, hogy itt, Dobo­gókőn található a Föld szívcsakrája. A csakrák minden élőlény sajátjai. Az emberek esetében hét fő csakrát talá­lunk a testünkhöz kapcsolódva, persze láthatatlanul, de érzékelhetően, radiesztéziás módszerekkel mérhetően. Néhány kivételes képességű látóember számára ezek láthatóak is, állapotuk­ból a személy egészségi állapotára lehet következtetni. Persze ennél sok­kal fontosabb szerepük van: minden csakra egy-egy belső elválasztású mirigyhez kapcsolódik, és mint egy­fajta energiatölcsér, a kozmikus vagy egyetemes energiát a saját mirigyéhez közvetíti. A szervezet közvetlenül nem tudja hasznosítani ezt az energiát, ezért szükséges a csakrák-csokrok megléte és működése. Mondhatjuk, hogy úgy működnek, mint egy-egy szűrő, ami a kozmikus nagy energia­levesből csak a neki szükséges részt veszi fel. A működésbeli különbözősé­güket példázza, hogy mindegyiknek más a színe (fehér, viola, kék, zöld, sárga, narancs, vörös, ha fentről lefelé haladunk az emberi testen).
A csakra szó szanszkrit eredetű – egyik jelentése kerék –, de magyarul gondolkodva nem kell nagy képzelő­erő, hogy kitaláljuk, mit is jelenthet. A formáját írja le, ami pedig leginkább egy csokorra emlékeztet.
Energiacsokor. Ha ezeket a csokrokat valamilyen károsító hatás éri (több ilyen jöhet szóba fizikai és mentális síkon is), nem tudják felada­tukat tökéletesen ellátni, és felborul a szervezet belső működése. Gondoljunk csak akár a pajzsmirigy, hasnyálmi­rigy vagy az agyi mirigyek működésé­ből adódó zavarokra. Ezek azok a betegségek, ahol, ha nem történik meg a csokrok működésének visszaállítása, az élet végéig tartó gyógyszeres keze­lésre szorul a beteg. Míg ha megtör­ténik a károsító tényező kiiktatása, rövid időn belül javulás, sőt teljes gyógyulás következhet be.
A Földet önálló, élő, sőt érző szervezetként szokás emlegetni. Elég csak arra gondolni, hogy szinte min­den nép őskultúrájában a Föld nem egyszerű tárgyként jelenik meg, hanem megszemélyesítik – Földanyácska, anyaföld, Gaia stb. – elsősorban női minőséggel jelölve. Ez alól a német hagyomány „Vaterland - Apaföldje” az egyik kivétel. A „sárgolyóvá” leminősí­tés viszont már a tudomány „érdeme”. Ha azonban élő testként vizsgáljuk, akkor feltételezhetően az energetikai felépítése is (részben) hasonlít a hátán hordott élőlényekéhez.
A legfontosabb energiaközpontja minden élőlénynek a szívcsakrája. Ezen keresztül nyilvánul meg a szere­tet áramoltatása is. Ha a szívcsakra „nyitva” van, a szeretet korlátlanul tud áradni az emberből. Erre tanít Jézus is, aki csak egyetlen „új-régi paran­csolatot” adott az embereknek: „Sze­ressétek egymást!”
Gondoljunk azokra az élő Jé­zus-ábrázolásokra, amikor bal kezét a szívére helyezi, a jobb kezét pedig áldásra emeli. Mindenki látott már ilyet. Ez nem mást jelent, mint hogy szívcsakráján keresztül az Atyától kiáradó szeretetenergiát közvetíti az emberiség felé („Én és az Atya egyek vagyunk”). A magyar szakrális uralko­dóknak, Árpád-házi királyoknak is ez volt a vezérlőelve: folytatni a tiszta jézusi tanításokat, újra emlékeztetni, figyelmeztetni az emberiséget Krisztus „parancsára”. Ez a középkorban nem szorult magyarázatra, hiszen ha vé­gignézzük például a fennmaradt Ár­pád-kori templomok freskóit, a ma­gyar királyok szinte azonos hangsúl­lyal jelennek meg ezeken a képeken, mint maga Jézus Krisztus. A legtöbb esetben párhuzamosan látunk Újszö­vetségi jeleneteket pl. Szent László életének jeleneteivel együtt, de talál­ható olyan erdélyi ábrázolás is, ahol az égi trónon ülő Krisztus Szent Istvánként jelenik meg Szent László és Szent Imre társaságában. Csak úgy lehet megkülönböztetni Szent István alakját Jézusétól, hogy az ő feje felett angyalok koronát tartanak. „Angyali korona, szent csillag…”
De a legközismertebb király­portré, a Szent László herma, fej­ereklyetartó is ezt példázza, amire ha rápillantunk, azonnal Jézus arcát ismerhetjük fel. Távolabbi kapcsolato­kat is észrevehetünk, erre már koráb­ban művészettörténészek is felhívták a figyelmet: az egykori Pártus-birodalom területén talált királyszobrok megté­vesztésig hasonlatosak a győri székes­egyházban látható hermához. És ez nem csak egy idealizált kép, miszerint annyira tiszteljük az uralkodóinkat, hogy Jézus arcával jelenítjük meg őket, hanem valós azonosulást, eggyé válást jelent nemcsak külső jegyekben, hanem lelkileg-szellemileg is. Annyira így van, hogy még a Képes Krónika miniatúráin is felismerhető, pl. IV. Béla egyik képén úgy ábrázolta a készítő a királyt profilból, mintha a Szent László hermát látnánk oldalról.
Tehát nem egyedi esetről van szó a magyar királyok esetében, ha­nem egy sorozatról, folytonosságról. Úgyis értelmezhetjük, hogy az Árpád-háziakban – vagy akár mondhatnánk Atilla-háziaknak is, hiszen vele indul újra útjára a szakrális királyság – folytatódik egyfajta jézusi küldetés. Ehhez pedig létfontosságú – az ő számukra még egyértelműen tudott, ismert – földi energiaközpont birtok­lása, megvédése, tisztítása és működ­tetése. Ez az energiaközpont maga a PILIS, az itt található építmények, szentélyek, templomok, kastélyok pedig az energia- (SZERETET-) áramlást voltak hivatva biztosítani. Az ezekben zajló szertartások célja, hogy a világ többi pontjára is eljusson ez az erő.

 

 

Fehér (fejér) Pilis…
 
A Föld szívcsakrája is itt van tehát. Persze ez nem egy piciny (a Föld méretéhez viszonyítva), néhány méter átmérőjű pont valahol Dobo­gókő területén, hanem az egész Pilis, sőt sokak az egész Kárpát-medencét nevezik annak. Rendszeresen vissza­térő vita, hogy vajon a keletiek is így tudják-e, vagy hogy egyáltalán tudják-e. Többször lehetett hallani, hogy amikor a Dalai Láma Magyarorszá­gon járt, felkereste Dobogókőt. E sorok írója is többektől hallotta ezt, bár személyesen nem volt jelen. De akkor igen, amikor pár évvel ezelőtt, egy busznyi „igazi” shaolin pap érke­zett a Pilis e fennsíkjára, és kíván­csian, szinte már türelmetlenül igye­keztek a dobogókői „szent pontok” felé és halk imával töltötték fel ma­gukat ezekben. Nem volt magyar kísérőjük, mégis odataláltak…
A Pilis szív alakja elég meg­győző lehet ebben a kérdésben. Igen ám, de az olvasónak már eszébe juthatott, hogy a pilis szó nem a szívvel kapcsolatos megjelölés, hanem a fejjel, méghozzá a kopasz ill. a leborotvált fejtető jelzője. Papi kifeje­zése és megfelelője - a tonzúra - még manapság is látható a szerzetesrendek tagjainál. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor milyen fogalmi zavarban szen­vedünk: szívcsakráról beszélünk, de a hely neve a fejtetővel kapcsolatos.
Ha alaposan megnézünk egy borotvált fejű szerzetesbarátot, feltűn­het, hogy hol is helyezkedik el a ton­zúrája, pilise. Nem a fejtető mértani közepén, hanem egy kissé hátrébb, a koponyacsontok hármas illeszkedésé­nél, a kutacsnál. Kérem az olvasómat, hogy most egyik kezét emelje a feje fölé úgy, hogy kb. 2-3 cm legyen a tenyere és a koponyája között. Kezdje el lassan a homloka felső részétől hátrafelé vinni a kezét és figyeljen arra, hogy érez-e valamit. Ha kellő­képpen oda tudott figyelni, érezhette, hogy azon a ponton, ahol a barátok borotvált fejrésze látható, kicsit mele­gebb lett a tenyere (ha nem érezte elsőre, próbálja újra). Ez a pont ugyanis az emberi test esetében a koronacsakra, amin keresztül csatla­kozik – jó esetben – a Teremtő ener­giájához; ezen keresztül áramlik be a szellemi, tiszta, isteni energia. Ennek a pontnak, csakrának a színe a fehér. Ez pedig nem más, mint a fej-ér. Emlékszünk rá, hogy még az időseb­bek vidéken a fehér helyett sűrűn fejért mondtak, mondanak. Sőt egyik megyénk, ahol az állítólagos Székesfe­hérvár volt ill. van a jelenlegi, a Fejér nevet viseli.
A fehér szín kísértetiesen, ál­landóan visszaköszön a Pilissel kap­csolatban. Elég, ha csak arra gondo­lunk, hogy a pilisi alapítású szerzetes­rend, a pálosok milyen ruhát hordtak. Fehéret. Ők a fehér barátok, fehér pálosok. Igaz, csak az 1300-as évektől válik a rend általános jelzőjévé és viseletévé. Erről a színváltásról így ír Gyöngyösi Gergely egykori pálos rend­főnök: „Ezért miután másodszor is elfogadta a rendfőnökség terhét, azonnal elrendelte, hogy a rendi testvérek elhagyva a sötét színűt, fehér ruhát viseljenek, azt mielőbb szokják meg, hogy így azoktól a kóbor reme­téktől megkülönböztessenek, akik a remete névvel és ruhában járkálnak a bűnök sokasága és gyönyörök örvényé­ben.”
Ez 1341-ben, Miklós rendfő­nökké választása után történik, koráb­ban a viselet a szürke volt. A bada­csonyi Szürkebarát elnevezés is rájuk utal, hisz a balatoni hegyvidék neves borát ők termelik először. A badacso­nyi hegyen nagy kolostoruk állt - Szent Imréről elnevezve, neki szentelve - egykor, erről az ott talált romok tanúskodnak.
Hogy kikre gondol, akik ki­használva a papi szentséget, világi életet élnek, nem tudni. De sokszor megemlítik párhuzamként a pannon­halmiak fekete ruháját, szembeállítva velük a pálosok fehér csuháját. A ruha színe bizony nagyon sokat elárul viselőjéről még manapság is. És nem­csak papi személyek esetében.
A szürke és fehér kettősségére és ezeknek a pálosokkal való összetar­tozására szemléletes példa a Pilisszentkereszt és Pilisszántó közötti elnyúló Hosszúhegy. Ez a hegy a választóvonal a Pilist alkotó vulkani­kus és üledékes mészkő képződményei között. Ettől északra – a Duna felé – lévő hegyek felszíne vulkanikus ere­detű szürke, míg a tőle délre lévők világos, sőt fehér színűek az üledékes mészkőtől. A helyi kőfejtők, mészége­tők elmondták, hogy még ők is elcso­dálkoztak azon, hogy ez a hegy két­színű, azaz az északi oldala szürke, a déli, Szántóra néző pedig fehér. Az itt megalakult szerzetesrend nem is vehe­tett volna magára más színt, mint ezt a kettőt, amelyet a „természet” muta­tott meg neki.
 
A fejérre visszatérve: a fej-ér (koronacsakra) tehát fehér színű. Fel kellett hogy tűnjön, Magyarországon – főleg a történelmi Magyarországon – hány Fehér-Fejérvár létezik. (Nándor-, Gyula-, Székesfehérvár – Alba Regia, Alba Regialis, Alba Regina, Alba Julia stb.) Minden fontos történelmi hely az Alba nevet viselte. Úgy gondolom másokkal egyetértésben, hogy ezek az Albák az adott területek legősibb települései, fővárosai is. És ez az Alba elnevezés – talán sejthető – nem csak a külső színt jelölte meg. Talán a hely szellemi tisztaságára is utalhatott?
De hogyan kerül a fej-ér a Pi­lisbe? - kérdezhetik. Az előbbiekben már jeleztem, hogy a pilis ill. a pilises kifejezés a fejre utal. A hegyek kopasz csúcsát is így említik meg: pilises. Ipolyi Arnold püspök, a régmúltunk szokásainak megmaradását is szolgáló, hihetetlen jelentőséggel bíró Magyar Mithológia című munkájában is említi a Pilis névvel kapcsolatosan: régi magyar szó, ami azt jelenti, fejtető. Tehát nem szláv jövevényszó, ahogy egyes nyelvészeink szokták magya­rázni, hanem ősi magyar.
Így már érthető, hogyan kap­csolódik össze, méghozzá igen-igen szorosan, a szív alak és a koronacsakrára utaló elnevezés. A korona- és szívcsakra így egy helyen válik elérhetővé, ezáltal a teljes szak­rális uralkodói programot képviseli, és az itt található pontokon keresztül azt át is tudja adni az arra alkalmas, befogadóképes személynek (beavatás). Ez azért persze kicsit bonyolultabb, mint ahogy első hallásra gondolnánk. De mindenesetre elgondolkoztató, hogy az ősi koronázó város, Székes-Fejérvár lehetett-e ettől a helytől annyira mes­sze, ahol ma található?
 
Ennek kutatásával az utóbbi év­tizedekben, sőt már régebben is, számtalan kutató foglalkozott, de megdönthetetlen bizonyítékkal senki nem állt elő ezidáig. Lehet, hogy je­lenkorunk zűrzavarában, ami mind szellemi, mind anyagi síkon is tapasz­talható, nem is nagy baj, ha még nem kerül a valós helyszín újra a figyelem középpontjába. A legfontosabb érv ezzel kapcsolatosan, amit Pap Gábor fejtett ki, hogy „nemzetbiztonsági” okokból megengedhetetlen lett volna az Anjou-kortól, hogy a Visegrádon őrzött Szent Koronát, a koronázó esztergomi érseket és nem utolsó sorban a koronázandó személyt jó száz kilométerre kelljen elszállítani az akkori útviszonyok közepette. Ez az elméleti felvetés is igazolni látszik azt, hogy a valós Fehér(vár) (Alba) köze­lebb kellett hogy legyen a két említett városhoz. És akkor a régészeti leletek fehérvári zűrzavarát nem is említet­tük. Ezen írás célja nem az, hogy ezt a kérdést eldöntse, hiszen jelenleg ez lehetetlen, de mindenképpen állást foglal amellett, hogy a Pilisben ill. annak közelében kellett lennie a szak­rális koronázóhelynek.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.