A Föld szíve
2008.01.01
Egy szív a Kárpát-medence közepén
Aradi Lajos (részlet A Pilis-rejtély című könyvből)
Talán nincs olyan magyar ember a Kárpát-medencében, akit ha megkérdezünk, hallott-e a Pilisről, nemmel felelne. A legtöbben még a térképen is könnyen meg tudják mutatni. A tájegység legismertebb pontja talán a Dobogókő nevű kis település, amire jelenleg leginkább az üdülőfalu elnevezés illik a magán és intézményi nyaralók, üdülők, szállodák és panziók tucatjai miatt.
Szinte egész évben látogatók százai keresik fel a hét minden napján: kirándulók, túrázók, síelők és az ezek között „megbúvó” hivatásos és amatőr Pilis-kutatók. Valamilyen rejtélyes vonzódás hozza ide azokat is, akik még soha nem hallottak az itt található hegyes-dombos vidék évszázados (évezredes?) titkairól, mégis egyszerű kikapcsolódás, sportolás céljára nem mennének máshova, csak ide. Érdemes megfigyelni, hogy az ideérkezőket – szinte kivétel nélkül – néhány perc alatt megszállja egyfajta belső nyugalom. A buszról lelépve, az autókból kiszállva az emberfia önkéntelenül is egy nagy sóhajtással kísérve magába fogadja a csak itt található, energiákkal átitatott levegőt; ha akarom, magát a hely szellemét szívja be. Ez pedig mindenkire hatással van kivétel nélkül és évszaktól függetlenül. Dobogókőn szívesen látott vendég az ember.
Miért a kiemelés? – kérdezheti a kedves Olvasó. Ez az első titok. A már említett térképen, ahol majd mindenki meg tudja mutatni a Pilist, már csak kevesen veszik észre, hogy a pilisi és visegrádi hegyvidék együttesnek SZÍV alakja van.
Jól látható a kissé elnyújtott szívforma, amelyet északon és keleten a Duna vize, délnyugaton pedig a Vörösvári-ároknak nevezett völgyrendszer ölel körbe. Ez alkotja ezt a „természetes” szív alakot. Ha fokozni szeretném a meglepetést, akkor fel kell hívni a térképnézegetők figyelmét, hogy ennek a szívnek a közepén találjuk azt a helyet, amelynek a neve a szív legfontosabb munkáját mutatja, Dobogó-kő. Játékos nép a magyar, hogy egy szív alakú földrajzi terület közepét Dobogónak nevezi el, és ezzel működésre is készteti (szómágia). De vajon pusztán játékosságról van-e szó? A későbbiekben látni fogjuk, hogy sokkal komolyabb a helyzet egy egyszerű nyelvi játéknál. Annál is inkább, mivel a Pilisben találunk még egy Dobogó nevű helyet. Ennek pedig már figyelmeztetőnek kell lennie, miszerint nem játékról van szó, hanem valós dobogó(k)ról, dobogás(ok)ról. De vajon mi dobog itt?
A Föld szívcsakrája…
Sokan hallhatták már azt az ezoterikus vélekedést, hogy itt, Dobogókőn található a Föld szívcsakrája. A csakrák minden élőlény sajátjai. Az emberek esetében hét fő csakrát találunk a testünkhöz kapcsolódva, persze láthatatlanul, de érzékelhetően, radiesztéziás módszerekkel mérhetően. Néhány kivételes képességű látóember számára ezek láthatóak is, állapotukból a személy egészségi állapotára lehet következtetni. Persze ennél sokkal fontosabb szerepük van: minden csakra egy-egy belső elválasztású mirigyhez kapcsolódik, és mint egyfajta energiatölcsér, a kozmikus vagy egyetemes energiát a saját mirigyéhez közvetíti. A szervezet közvetlenül nem tudja hasznosítani ezt az energiát, ezért szükséges a csakrák-csokrok megléte és működése. Mondhatjuk, hogy úgy működnek, mint egy-egy szűrő, ami a kozmikus nagy energialevesből csak a neki szükséges részt veszi fel. A működésbeli különbözőségüket példázza, hogy mindegyiknek más a színe (fehér, viola, kék, zöld, sárga, narancs, vörös, ha fentről lefelé haladunk az emberi testen).
A csakra szó szanszkrit eredetű – egyik jelentése kerék –, de magyarul gondolkodva nem kell nagy képzelőerő, hogy kitaláljuk, mit is jelenthet. A formáját írja le, ami pedig leginkább egy csokorra emlékeztet.
Energiacsokor. Ha ezeket a csokrokat valamilyen károsító hatás éri (több ilyen jöhet szóba fizikai és mentális síkon is), nem tudják feladatukat tökéletesen ellátni, és felborul a szervezet belső működése. Gondoljunk csak akár a pajzsmirigy, hasnyálmirigy vagy az agyi mirigyek működéséből adódó zavarokra. Ezek azok a betegségek, ahol, ha nem történik meg a csokrok működésének visszaállítása, az élet végéig tartó gyógyszeres kezelésre szorul a beteg. Míg ha megtörténik a károsító tényező kiiktatása, rövid időn belül javulás, sőt teljes gyógyulás következhet be.
A Földet önálló, élő, sőt érző szervezetként szokás emlegetni. Elég csak arra gondolni, hogy szinte minden nép őskultúrájában a Föld nem egyszerű tárgyként jelenik meg, hanem megszemélyesítik – Földanyácska, anyaföld, Gaia stb. – elsősorban női minőséggel jelölve. Ez alól a német hagyomány „Vaterland - Apaföldje” az egyik kivétel. A „sárgolyóvá” leminősítés viszont már a tudomány „érdeme”. Ha azonban élő testként vizsgáljuk, akkor feltételezhetően az energetikai felépítése is (részben) hasonlít a hátán hordott élőlényekéhez.
A legfontosabb energiaközpontja minden élőlénynek a szívcsakrája. Ezen keresztül nyilvánul meg a szeretet áramoltatása is. Ha a szívcsakra „nyitva” van, a szeretet korlátlanul tud áradni az emberből. Erre tanít Jézus is, aki csak egyetlen „új-régi parancsolatot” adott az embereknek: „Szeressétek egymást!”
Gondoljunk azokra az élő Jézus-ábrázolásokra, amikor bal kezét a szívére helyezi, a jobb kezét pedig áldásra emeli. Mindenki látott már ilyet. Ez nem mást jelent, mint hogy szívcsakráján keresztül az Atyától kiáradó szeretetenergiát közvetíti az emberiség felé („Én és az Atya egyek vagyunk”). A magyar szakrális uralkodóknak, Árpád-házi királyoknak is ez volt a vezérlőelve: folytatni a tiszta jézusi tanításokat, újra emlékeztetni, figyelmeztetni az emberiséget Krisztus „parancsára”. Ez a középkorban nem szorult magyarázatra, hiszen ha végignézzük például a fennmaradt Árpád-kori templomok freskóit, a magyar királyok szinte azonos hangsúllyal jelennek meg ezeken a képeken, mint maga Jézus Krisztus. A legtöbb esetben párhuzamosan látunk Újszövetségi jeleneteket pl. Szent László életének jeleneteivel együtt, de található olyan erdélyi ábrázolás is, ahol az égi trónon ülő Krisztus Szent Istvánként jelenik meg Szent László és Szent Imre társaságában. Csak úgy lehet megkülönböztetni Szent István alakját Jézusétól, hogy az ő feje felett angyalok koronát tartanak. „Angyali korona, szent csillag…”
De a legközismertebb királyportré, a Szent László herma, fejereklyetartó is ezt példázza, amire ha rápillantunk, azonnal Jézus arcát ismerhetjük fel. Távolabbi kapcsolatokat is észrevehetünk, erre már korábban művészettörténészek is felhívták a figyelmet: az egykori Pártus-birodalom területén talált királyszobrok megtévesztésig hasonlatosak a győri székesegyházban látható hermához. És ez nem csak egy idealizált kép, miszerint annyira tiszteljük az uralkodóinkat, hogy Jézus arcával jelenítjük meg őket, hanem valós azonosulást, eggyé válást jelent nemcsak külső jegyekben, hanem lelkileg-szellemileg is. Annyira így van, hogy még a Képes Krónika miniatúráin is felismerhető, pl. IV. Béla egyik képén úgy ábrázolta a készítő a királyt profilból, mintha a Szent László hermát látnánk oldalról.
Tehát nem egyedi esetről van szó a magyar királyok esetében, hanem egy sorozatról, folytonosságról. Úgyis értelmezhetjük, hogy az Árpád-háziakban – vagy akár mondhatnánk Atilla-háziaknak is, hiszen vele indul újra útjára a szakrális királyság – folytatódik egyfajta jézusi küldetés. Ehhez pedig létfontosságú – az ő számukra még egyértelműen tudott, ismert – földi energiaközpont birtoklása, megvédése, tisztítása és működtetése. Ez az energiaközpont maga a PILIS, az itt található építmények, szentélyek, templomok, kastélyok pedig az energia- (SZERETET-) áramlást voltak hivatva biztosítani. Az ezekben zajló szertartások célja, hogy a világ többi pontjára is eljusson ez az erő.
Fehér (fejér) Pilis…
A Föld szívcsakrája is itt van tehát. Persze ez nem egy piciny (a Föld méretéhez viszonyítva), néhány méter átmérőjű pont valahol Dobogókő területén, hanem az egész Pilis, sőt sokak az egész Kárpát-medencét nevezik annak. Rendszeresen visszatérő vita, hogy vajon a keletiek is így tudják-e, vagy hogy egyáltalán tudják-e. Többször lehetett hallani, hogy amikor a Dalai Láma Magyarországon járt, felkereste Dobogókőt. E sorok írója is többektől hallotta ezt, bár személyesen nem volt jelen. De akkor igen, amikor pár évvel ezelőtt, egy busznyi „igazi” shaolin pap érkezett a Pilis e fennsíkjára, és kíváncsian, szinte már türelmetlenül igyekeztek a dobogókői „szent pontok” felé és halk imával töltötték fel magukat ezekben. Nem volt magyar kísérőjük, mégis odataláltak…
A Pilis szív alakja elég meggyőző lehet ebben a kérdésben. Igen ám, de az olvasónak már eszébe juthatott, hogy a pilis szó nem a szívvel kapcsolatos megjelölés, hanem a fejjel, méghozzá a kopasz ill. a leborotvált fejtető jelzője. Papi kifejezése és megfelelője - a tonzúra - még manapság is látható a szerzetesrendek tagjainál. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor milyen fogalmi zavarban szenvedünk: szívcsakráról beszélünk, de a hely neve a fejtetővel kapcsolatos.
Ha alaposan megnézünk egy borotvált fejű szerzetesbarátot, feltűnhet, hogy hol is helyezkedik el a tonzúrája, pilise. Nem a fejtető mértani közepén, hanem egy kissé hátrébb, a koponyacsontok hármas illeszkedésénél, a kutacsnál. Kérem az olvasómat, hogy most egyik kezét emelje a feje fölé úgy, hogy kb. 2-3 cm legyen a tenyere és a koponyája között. Kezdje el lassan a homloka felső részétől hátrafelé vinni a kezét és figyeljen arra, hogy érez-e valamit. Ha kellőképpen oda tudott figyelni, érezhette, hogy azon a ponton, ahol a barátok borotvált fejrésze látható, kicsit melegebb lett a tenyere (ha nem érezte elsőre, próbálja újra). Ez a pont ugyanis az emberi test esetében a koronacsakra, amin keresztül csatlakozik – jó esetben – a Teremtő energiájához; ezen keresztül áramlik be a szellemi, tiszta, isteni energia. Ennek a pontnak, csakrának a színe a fehér. Ez pedig nem más, mint a fej-ér. Emlékszünk rá, hogy még az idősebbek vidéken a fehér helyett sűrűn fejért mondtak, mondanak. Sőt egyik megyénk, ahol az állítólagos Székesfehérvár volt ill. van a jelenlegi, a Fejér nevet viseli.
A fehér szín kísértetiesen, állandóan visszaköszön a Pilissel kapcsolatban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a pilisi alapítású szerzetesrend, a pálosok milyen ruhát hordtak. Fehéret. Ők a fehér barátok, fehér pálosok. Igaz, csak az 1300-as évektől válik a rend általános jelzőjévé és viseletévé. Erről a színváltásról így ír Gyöngyösi Gergely egykori pálos rendfőnök: „Ezért miután másodszor is elfogadta a rendfőnökség terhét, azonnal elrendelte, hogy a rendi testvérek elhagyva a sötét színűt, fehér ruhát viseljenek, azt mielőbb szokják meg, hogy így azoktól a kóbor remetéktől megkülönböztessenek, akik a remete névvel és ruhában járkálnak a bűnök sokasága és gyönyörök örvényében.”
Ez 1341-ben, Miklós rendfőnökké választása után történik, korábban a viselet a szürke volt. A badacsonyi Szürkebarát elnevezés is rájuk utal, hisz a balatoni hegyvidék neves borát ők termelik először. A badacsonyi hegyen nagy kolostoruk állt - Szent Imréről elnevezve, neki szentelve - egykor, erről az ott talált romok tanúskodnak.
Hogy kikre gondol, akik kihasználva a papi szentséget, világi életet élnek, nem tudni. De sokszor megemlítik párhuzamként a pannonhalmiak fekete ruháját, szembeállítva velük a pálosok fehér csuháját. A ruha színe bizony nagyon sokat elárul viselőjéről még manapság is. És nemcsak papi személyek esetében.
A szürke és fehér kettősségére és ezeknek a pálosokkal való összetartozására szemléletes példa a Pilisszentkereszt és Pilisszántó közötti elnyúló Hosszúhegy. Ez a hegy a választóvonal a Pilist alkotó vulkanikus és üledékes mészkő képződményei között. Ettől északra – a Duna felé – lévő hegyek felszíne vulkanikus eredetű szürke, míg a tőle délre lévők világos, sőt fehér színűek az üledékes mészkőtől. A helyi kőfejtők, mészégetők elmondták, hogy még ők is elcsodálkoztak azon, hogy ez a hegy kétszínű, azaz az északi oldala szürke, a déli, Szántóra néző pedig fehér. Az itt megalakult szerzetesrend nem is vehetett volna magára más színt, mint ezt a kettőt, amelyet a „természet” mutatott meg neki.
A fejérre visszatérve: a fej-ér (koronacsakra) tehát fehér színű. Fel kellett hogy tűnjön, Magyarországon – főleg a történelmi Magyarországon – hány Fehér-Fejérvár létezik. (Nándor-, Gyula-, Székesfehérvár – Alba Regia, Alba Regialis, Alba Regina, Alba Julia stb.) Minden fontos történelmi hely az Alba nevet viselte. Úgy gondolom másokkal egyetértésben, hogy ezek az Albák az adott területek legősibb települései, fővárosai is. És ez az Alba elnevezés – talán sejthető – nem csak a külső színt jelölte meg. Talán a hely szellemi tisztaságára is utalhatott?
De hogyan kerül a fej-ér a Pilisbe? - kérdezhetik. Az előbbiekben már jeleztem, hogy a pilis ill. a pilises kifejezés a fejre utal. A hegyek kopasz csúcsát is így említik meg: pilises. Ipolyi Arnold püspök, a régmúltunk szokásainak megmaradását is szolgáló, hihetetlen jelentőséggel bíró Magyar Mithológia című munkájában is említi a Pilis névvel kapcsolatosan: régi magyar szó, ami azt jelenti, fejtető. Tehát nem szláv jövevényszó, ahogy egyes nyelvészeink szokták magyarázni, hanem ősi magyar.
Így már érthető, hogyan kapcsolódik össze, méghozzá igen-igen szorosan, a szív alak és a koronacsakrára utaló elnevezés. A korona- és szívcsakra így egy helyen válik elérhetővé, ezáltal a teljes szakrális uralkodói programot képviseli, és az itt található pontokon keresztül azt át is tudja adni az arra alkalmas, befogadóképes személynek (beavatás). Ez azért persze kicsit bonyolultabb, mint ahogy első hallásra gondolnánk. De mindenesetre elgondolkoztató, hogy az ősi koronázó város, Székes-Fejérvár lehetett-e ettől a helytől annyira messze, ahol ma található?
Ennek kutatásával az utóbbi évtizedekben, sőt már régebben is, számtalan kutató foglalkozott, de megdönthetetlen bizonyítékkal senki nem állt elő ezidáig. Lehet, hogy jelenkorunk zűrzavarában, ami mind szellemi, mind anyagi síkon is tapasztalható, nem is nagy baj, ha még nem kerül a valós helyszín újra a figyelem középpontjába. A legfontosabb érv ezzel kapcsolatosan, amit Pap Gábor fejtett ki, hogy „nemzetbiztonsági” okokból megengedhetetlen lett volna az Anjou-kortól, hogy a Visegrádon őrzött Szent Koronát, a koronázó esztergomi érseket és nem utolsó sorban a koronázandó személyt jó száz kilométerre kelljen elszállítani az akkori útviszonyok közepette. Ez az elméleti felvetés is igazolni látszik azt, hogy a valós Fehér(vár) (Alba) közelebb kellett hogy legyen a két említett városhoz. És akkor a régészeti leletek fehérvári zűrzavarát nem is említettük. Ezen írás célja nem az, hogy ezt a kérdést eldöntse, hiszen jelenleg ez lehetetlen, de mindenképpen állást foglal amellett, hogy a Pilisben ill. annak közelében kellett lennie a szakrális koronázóhelynek.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Nincs új bejegyzés.
